Kerek Világ Alapítvány
Alapítványunkat 1990-ben hoztuk létre, azzal a céllal, hogy a világ „kerekké válását” szolgálhassuk, azaz közreműködhessünk a hátrányos helyzetben élő emberek és az őket körülvevő társadalom egymásra találásában. Segíteni szeretnénk abban, hogy az emberek felismerjék a másik emberben az értéket.
Kerek Világ Általános Iskola
Gyógypedagógiai oktatási-nevelési intézményünk, a Kerek Világ Általános Iskola, Dél - Dunántúl térségéből fogadja azokat a sajátos nevelési igényű gyermekeket, akiknek halmozott sérültségük, vagy súlyos szocializációs és pszichés fejlődési zavaruk miatt kiemelt figyelemre van szükségük. Intézményünkben oktatásuk-nevelésük, képességfejlesztésük, habilitációjuk, rehabilitációjuk családias, az egyéni bánásmódot előtérbe helyezve valósul meg.
Célunk, hogy a gyermekek a családjukban élve részesülhessenek a képességeiknek legmegfelelőbb oktatásban és fejlesztésben, nyitottak legyenek a világra, hogy felnőve minél teljesebb értékű tagjai lehessenek a társadalomnak.
Célcsoportunkba tartoznak:
- az ép értelmű mozgáskorlátozott,
- a tanulásban akadályozott mozgáskorlátozott,
- az értelmileg akadályozott mozgáskorlátozott,
- a tanulásban akadályozott,
- az értelmileg akadályozott,
- a pszichés fejlődés súlyos zavarával küzdő,
- és a súlyosan - halmozottan sérült tanköteles gyermekek.
Iskolánk általános iskola 8 évfolyamának elvégzésére ad lehetőséget, szükség esetén egy vagy két felzárkóztató év közbeiktatásával. A tanulásban akadályozott -, az értelmileg akadályozott -, a pszichés fejlődés súlyos zavarával küzdő gyermekek tanítása, valamint a súlyosan - halmozottan sérült tanulók fejlesztő nevelése-oktatása külön csoportokban, eltérő tantervek szerint történik. Arra törekszünk, hogy tanulóink nevelése-oktatása, habilitációja, rehabilitációja során a lehető legnagyobb mértékben igazodjunk a gyermekek egyéni fejlettségéhez, képességeihez, igényeihez. Ennek érdekében az oktatást egyéni terápiák egészítik ki. Ezek: gyógytorna, zeneterápia, konduktív pedagógia, augmentatív és alternatív kommunikáció, TSMT, logopédia, beszédfejlesztés, látásfejlesztés, egyéni gyógypedagógiai fejlesztés. A gyermekek számára változatos délutáni programokat, napi háromszori étkezést biztosítunk. Nagy hangsúlyt helyezünk a néphagyományok megismerésére, a természet változásaihoz kapcsolódó ünnepek, jeles napok, szokások fontos keretet adnak egész iskolai életünknek.Az iskola szolgáltatásai térítésmentesek.
Kiemelt feladatunknak tartjuk a sérültséggel élők társadalmi elfogadottságának növelését is, ezért rendszeresen szervezünk integrált programokat (nyári táborok, egyéb rendezvények), amelyek egyúttal gyermekeink látókörének, élettapasztalatainak bővülését is eredményezik. Tanácsadással, ügyeik intézésében való közreműködéssel igyekszünk segíteni a családokat. Az iskolába kerülés feltétele: szakértői bizottsági javaslat.
Kerek Világ Fogyatékkal Élők Nappali Szociális Intézménye
A Kerek Világ Fogyatékkal Élők Nappali Szociális Intézete célja sérült gyerekek és felnőttek komplex gondozása és fejlesztése 3 éves kortól, nappali ellátás keretei között. Jelenleg három csoport ellátását biztosítjuk intézményünkön belül.
Az első csoportban halmozottan fogyatékos, óvodás korú gyerekek folyamatos konduktív pedagógiai és gyógypedagógiai fejlesztése történik, kiegészítve a számukra megfelelő terápiákkal. A tanköteles kort elérve oktatásuk-nevelésük a Kerek Világ Általános Iskola képességeiknek legmegfelelőbb iskolai csoportjában folytatódhat: fejlesztő felkészítő osztályban, értelmileg akadályozottak osztályában vagy tanulásban akadályozottak osztályában. Komoly hangsúlyt helyezünk a mozgásfejlesztésre, a habilitációra.
A második csoportban súlyosan-halmozottan sérült gyerekek fejlesztő felkészítésben teljesítik tankötelezettségüket, egyéni és csoportos foglalkozások keretében. Az értelmi, mentális, fizikai fejlesztés és valamennyi terápia azt a célt szolgálja, hogy a külvilágból minél több oldalról érkező ingerek (hallási, látási, tapintási, zenei, érzelmi) felerősítsék egymást.
A harmadik csoportot mozgáskorlátozott felnőttek alkotják, akiket tanulmányaik befejezése után pályázati programjainkon és rehabilitációs foglalkoztatónkon keresztül a munkaerőpiacon történő megjelenésben támogatunk. Segítséget nyújtunk önképzésük, tanfolyamokon való részvételük és szabadidős tevékenységük megszervezésében. A terápiás lehetőségeket természetesen ők is igénybe veszik.
Támogató Szolgálat a Kerek Világ Alapítványnál
A felnőtt fogyatékkal élő emberek számára létrehoztuk Önálló Életvitel Központunkat, ezen belül is elsőnek egy módszertani csoportot, melynek tagjai szakorvosok, gyógypedagógusok, foglalkoztatási szakemberek voltak. Közreműködésükkel részt vettünk "A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény" előkészítésében, és megvalósításának helyi koordinálásában. E programon belül létrehoztuk a fogyatékkal élő emberek segítő szolgálatát. Önálló Életvitel Központunk felvállalta a fogyatékos emberek speciális munkaközvetítését és az ESZCSM-mel szerződést kötve Támogató Szolgálattá alakult. 2004-ben a megnövekedett igények kielégítésének érdekében alapítottuk meg második támogató szolgálatunkat.
Támogató szolgálataink kapacitásának maximális kihasználása végett szolgálatainkon keresztül két munkacsoport működését segítjük: kommunikációs és fizikai akadálymentesítési munkacsoportjainkét. 2000-ben elindult Akadálymentes mintarégió programunk, amely a Dél- Dunántúl régiójában azóta is közreműködik az akadálymentesítés folyamatának felgyorsításában, hogy hozzáférhetővé váljanak a közterek és közszolgáltatások a fogyatékkal élő emberek számára is.
Fizikai akadálymentesítési munkacsoportunk egy mozgáskorlátozott kerekes székes, egy siket és egy vak emberből, valamint egy őket segítő személyből áll. Felméréseik során véleményezik az épületek használhatóságát, egy rehabilitációs mérnök segítségével kialakított kérdőív, egy képzés és személyes tapasztalatuk alapján. Pécs Megyei Jogú Várostól kapott felhatalmazás alapján munkacsoportunk általános ügyfélként a közhasználatú építmények engedélyezési eljárása során javaslatokat tesz az akadálymentesítés módjára, illetve az építtető számára együttműködését felajánlja az építmény akadálymentességének kialakításában.
Kommunikációs akadálymentesítési munkacsoportunk web oldalak akadálymentesítésével (vakbarát oldalak létrehozásával), web oldalak szerkesztésével, vakok számára hetilapok felolvasásával és digitalizálásával foglalkozik. Akadálymentes szolgáltatásainkat bővíteni szeretnénk olyan honlap kialakításával, amely felkészülve az EKF program és a Pólus programok hozadékaként jelentkező turisztikai igényekre, Pécs város akadálymentes közterületeit, középületeit,vendéglátó helyeit, szolgáltatásait, turisztikai lehetőségeit mutatja be a speciális igényű turisták számára.
Számos, a befogadó magatartás kialakulását elősegítő rendezvényt szerveztünk.
Cím: 7632 Pécs, Krisztina tér 9.
Tel/fax: 72/510-817
E-mail: kerek.vilag.alapitvany@gmail.com
Web: www.kerekvilagalapitvany.hu
|
|